Interjú Dóczy Péter színművész-rendezővel

A lélek röpte

„Vallom, hogy nem arra lettünk teremtve, hogy a semmi közepén éljünk, igen is törekedhetünk a Mindennel való párbeszédre” - Dóczy Péter színművész – rendezővel beszélgettünk, aki Szent Teréz születésének 500. évfordulójára állított színpadra egy előadást, A lélek röpte címmel.

Az interjút készítette: Lonkay Márta

Honnan jött a gondolat, hogy a Kármelhegyi Boldogasszony rendjének szerzetesnőjéről, Avilai Nagy Szent Terézről írjon és rendezzen egy darabot?

Bennem már tavaly megfogalmazódott egy összművészeti előadás Szent Teréz tiszteletére. Az hogy ez aztán a kármelitákkal közösen együttműködve valósuljon meg arra nem gondoltam mindaddig, míg Vertig Tímea, a világi kármelita rendben élő színésznő fel nem vetette ezt számomra. Így megkerestük Imre atyát, aki több hónapon keresztül volt a mentorunk. Ezúton is szeretnék neki köszönetet mondani, hogy idejét és figyelmét áldozta a mi felkészülésünkre, és segített mindnyájunknak elmélyedni Szent Teréz misztikus írásaiban, illetve legnagyobb művei, a Belső várkastély és a Tökéletesség útja alapos felfedezésében. Rendezői szemmel nézve, a társulat valamennyi tagja a lehető legnagyobb odaadással vett részt már a próbafolyamatokban is. Mindenki igyekezett megfogalmazni a saját belső kapcsolatát Nagy Szent Terézzel és Istennel egyaránt. A próbák egyébként a Szent István Bazilika altemplomában zajlottak, s az első fellépésünk is ugyanitt volt szeptember utolsó hétvégéjén, az Ars Sacra Fesztivál keretében.

Avilai Nagy Szent Teréznek 500 évvel ezelőtt meg kellett küzdenie az inkvizícióval. Ma a 21. században is megjelennek hasonló nehézségek egy keresztény társulat életében?

Sajnos igen. Azt kell mondanom, hogy ugyanolyan kétpólusú világ ez a mai is, mint amiben Szent Teréz élt. Igaz ma már nem beszélhetünk inkvizícióról, de mi is találkoztunk olyan gátló tényezőkkel, amik bizony eléggé megnehezítették a dolgunkat a megvalósítás terén. Anyagi támogatás hiányában, két hónappal a bemutató előtt, az egész darabot át kellett írnom. Ez az idő szűkössége miatt, valóban embert próbáló feladat volt számomra. Ismét csak hálás köszönet jár kollégáimnak, akik így is vállalták a szereplést és a legjobb tudásokat adták a produkcióhoz. Hosszú távon azonban szükségünk lenne támogatókra, mert úgy vélem ebben a darabban sokkal több van, mint 1-2 előadás. Örömmel játszanánk a darabot színházi közönség előtt is, mert A lélek röpte nemcsak a katolikus, templomba járó embereknek szól. Szent Teréz élete, azt hiszem felekezettől függetlenül, mindenkinek követendő példa lehet. És tudomásom szerint az országban egyedüli társulatként, még csak mi álmodtuk színpadra a spanyol misztikus szent életét. Kérdem én, mikor, ha nem most, a jubileumi évben lenne a legaktuálisabb ezt az előadást játszani?

Ha jól tudom más váratlan nehézség is akadt a próbafolyamatok során. A végén nemcsak rendezője, hanem szereplője is lett A lélek röpte című darabnak.

Igen, bár most kivételesen szívesebben maradtam volna a színpad másik felén, de a Teremtő máshogyan rendezte ezt is. Schwimmer János betegsége miatt én kerültem a Csuhás szerepébe. Szeretném megemlíteni a Nagy Szent Terézt alakító Jónás Gabriellát, aki az egész munkafolyamatban ezer százalékot teljesített. Blaskó Borbálát, aki nemcsak koreográfusként, hanem színpadi szereplőként is tanúságot tett, s így tett ezzel Felber Gabriella operaénekesnő is. De nem hagyhatom ki a sorból, Dóczy Gabriellát, az unokahúgomat sem, aki hárfán működött közre, illetve köszönet jár még jelmezeink tervezőjének Harák Juditnak. Rendezőként azt kell mondanom, hogy mindenki hittel és lélekkel, tanúságtevő módon vett részt az előadás létrejöttében.

Mit adott Önnek lelkileg a kármelitákkal való szoros együttműködés?

A Lélek röpte című darabomat azt hiszem nem övezte volna siker, ha nem élem meg én is belülről ezt a lelkiséget. Odafigyelés, elmélyülés és a belső csend megtalálására segített mind a Belső várkastély tanulmányozása, mind Avilai Nagy Szent Teréz misztikus imáinak olvasása. Hálás vagyok az Úrnak azért, hogy engem választott ki arra a feladatra, hogy a valaha élt egyik legnagyobb misztikus szent életét és munkásságát megírhattam, s rendezőként színpadra vihettem.

Azonban a legnagyobb kritikus mindig a közönség. Milyen visszajelzéseket kapott a darabja kapcsán?

Őszintén mondhatom, hogy pozitív kicsengésű a nézők körében is a darabom. Elsősorban azt próbáltam megfogalmazni, s ebben a jelmezeink is segítségünkre szolgáltak, hogy egy hernyóból miként válik pillangó. Bevagyunk burkolva abba a jelmezbe, amit itt e földön találunk, s nekünk, magunknak kell kivetkőznünk belőle. Azt hiszem a mondanivalónk átjött a közönségnek. Többen is odajöttek hozzám előadás után, hogy tudtomra adják, komoly művészi élményt kaptak A lélek röpte című darabtól. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki eljött minket megnézni. Ezen felbuzdulva, mindenképpen szeretnénk tovább vinni az előadást. A Bazilika altemplomában állandó jelleggel, havonta egyszer játszanánk. Ez lenne úgymond az anyahelyszín, s ha már itt tartunk az Anya Szent Egyház segítségével, a vidéki közönségünknek is szeretnénk közelebb hozni Szent Teréz életét. Valamint a Színházi Keresztény Fesztiválon is szívesen részt vennénk.

A Költő a kegyelem árnyékában című darabjával, melyben Paul Claudel életét dolgozta fel, szintén egy szakrális fesztiválon mutatkozott be. Ezután következett 2014-ben ismét az Ön rendezésében, A százgyökérű szív című darab, melyet az egykori piarista szerzetes és egyben irodalmár tanár, Sík Sándor születésének 125. évfordulójának alkalmából állított színpadra. Mire helyezi a fő hangsúlyt ez a darab, s mit szeretett volna elsősorban megláttatni a közönséggel?

Az előadást Sík Sándor, Keresztút című művére építettem. Próbáltam a prózai részeket, a mozgásszínház elemeivel ötvözni. A különleges zenei világ életre keltésében külön dicséret illeti Szathmáry Melindát, Szemerédi Bernadettet és Krulik Zoltánt. A prózai részekben Szemerédi Bernadett szintén megszólal Sík Sándor lelke hangján, a költő édesanyját Jónás Gabriella alakítja, én pedig Sík Sándor megtestesítője vagyok a darabban. Az előadással szerettem volna megláttatni azt, hogy mindnyájan Isten kezében vagyunk, s ez lehet számunkra az egyetlen realitás. Egyben félelmünk is, ami a mások által felnagyított áltényképekre reagál. Hányszor zárja el szívünk elől annak a lehetőségét, hogy levetkezve énünket felfedezzük a bennünk élő istenarcot? Mi is volt Sík Sándor igazi Caminoja, az Ő keresztje? Mindezt Őt idézve jelenítjük meg egy olyan összművészeti produkció keretében, amely a mai magyar kortárs zene, mozgás, színház eszközeivel szeretne méltó emléket állítani a hazai cserkészet megalapítójának, a magyar keresztény irodalom kiemelkedő alakjának, az ifjúság szellemi, erkölcsi és lelki gondviselőjének.

Több darabját is volt szerencsém megtekinteni, s számomra egytől egyig valamennyi igen fontos mondanivalóval és világi üzenettel bír.  

Nagyon jól látja, valóban üzenni szeretnék a közönségnek. Ahogyan a Lélek röpte című előadásban is elhangzik, ennek a mi nyomorult testünknek minél több kényelmet engedünk meg, annál többre van szüksége. A reklámok pontosan ezt generálják a ma emberének. Sikerült részben egy olyan fogyasztói társadalmat kreálni, melyben a pénz az úr és nem a JóIsten. Ezért is tartom fontosnak önmagunk megismerését. Pilinszky azt mondja: „Nem olyanná kell lennem, amilyen vagyok, hanem azzá, aki vagyok.”. Én vallom, hogy nem arra lettünk teremtve, hogy a semmi közepén éljünk, igen is törekedhetünk a Mindennel való párbeszédre. Ez csak rajtunk múlik. Nekem elsősorban az a célom, hogy a szakrális művészeteket összművészeti szinten is közelebb hozzam a közönség számára.  

A szellemi és lelki ihletettségét ismerve, szinte biztosra veszem, hogy már most egy újabb darab megformálásán munkálkodik. Mik a tervei a 2016-os esztendőre?  

Elsősorban szeretném A lélek röpte darabomat minél több helyen bemutatni. Ezenkívül valóban foglakoztat egy érdekes anyag megírása, melyben Pilinszky János és Simone Weil gondolatait fűzném össze. Ez egy összehasonlító darab lenne, melyben a két nagy korszakos egyéniség munkásságát s közös életszemléletét vinném színpadra. Szintén egy összművészeti előadást képzeltem el, mely francia és magyar nyelven játszódna. De ennek gondolata még csak pislákoló gyertyalángként ég bennem. Addig is a Teremtő segítségét kérem a munkáimra, s nekem továbbra is az a célom, hogy a közönség lelki és szellemi hasznára lehessek előadásaimmal. Útravalóul, hadd idézzek pár mondatot Avilai Nagy Szent Teréz imájából. Hozzon a mai nap békét a számodra, és adja meg lelkednek a dal, a tánc és a hála szeretetét. Semmi se zavarjon, semmi ne rémítsen, minden elmúlik, Isten nem változik. A türelem mindent elér, annak, aki Istené. Semmi sem hiányzik, Isten egymaga elég.

(Az interjú megjelent a Kármel újság 2015/3. számában)